Fejlesztés alatt
logo
2023. február 1., szerda |
Ignác napja

DIE SEITE DER DEUTSCHEN MINDERHEITEN VON SOROKSAR

Beszámoló
a Német Kisebbségi Önkormányzat
2007-ben végzett munkájáról

A Soroksári Német Kisebbségi Önkormányzat 2007-ben is sokrétű munkát végzett.

– Februárban hagyományainkhoz híven ismét megrendeztük a német nyelvű vers-és prózamondó versenyt az általános iskolás tanulók számára. A rendezvénynek minden évben a Táncsics Mihály Művelődési Ház ad otthont. A kerületi első helyezettek továbbjutottak a fővárosi versenyre, ahol szép eredményeikkel hozzájárultak Soroksár jó hírnevének öregbítéséhez.
A Német Klubbal közösen megrendeztük télbúcsúztató rendezvényünket, a „Farsangtemetés”-t. Ezt a rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel a környező sváb településekről érkező barátaink is, akik felejthetetlen élményekkel gazdagodva tértek haza a program után.

– A partner kisebbségi önkormányzatokkal közösen megjelentettük hagyományos kalendáriumunkat.

– Április hónap végén megemlékeztünk a soroksári svábok Németországba való kitelepítésének 61. évfordulójáról. Emlékmisét mondattunk a templomban a kitelepítés áldozatainak emlékére, majd az egybegyűltek kivonultak a pályaudvarra, ahol ünnepélyes megemlékezésre és koszorúzásra került sor.

– Júniusban ismét hagyományőrző rendezvény gazdagította programunkat, a „Holbig Ifjak” felvonulása, mely zenés esttel zárult a Táncsics Mihály Művelődési Házban.

– Augusztusban szervezésünkben megrendezésre került a Soroksári Búcsú.

– Szeptemberben a „Soroksári Napok” rendezvénysorozatának keretén belül lebonyolítottuk a Szüreti Felvonulást és az azt követő bált a sörsátorban.

– Megalapítottuk a Farkas Antal Emlék-díjat, melyet ezentúl minden évben egy olyan tehetséges soroksári zenésznek szeretnénk adományozni, aki munkájával, szorgalmával hozzájárul Soroksár jó hírnevének öregbítéséhez. December elején a Karitasz Jótékonysági Hangverseny keretén belül tehát első ízben adtuk át a díjat Weisz Nándor ütősművésznek.

– December közepén „Nemzetiségi Karácsony”-t tartottunk a művelődési házban, melynek immár évek óta állandó szereplői a soroksári nemzetiségi óvodások, a Páneurópa Általános Iskola tanulói és a Német Klub lelkes tagjai.
Karácsony alkalmából csekély ajándékkal kedveskedtünk a rászoruló idős embereknek.
Nemzeti ünnepeinken részt vettünk a kerületi koszorúzással egybekötött ünnepségeken. Az SNKÖ tagjai a tavalyi évben is rendszeres látogatói voltak a hagyományőrző tánc-és kórustalálkozóknak valamint egyéb önkormányzati rendezvényeknek. Az SNKÖ 2007-ben lehetőségeihez mérten támogatott német nemzetiségi szervezeteket, hagyományőrző programokat, kirándulásokat, diákcsere-kapcsolatot, nyelvi tábort, egyházi rendezvényt.

Összegezve munkánkat, a kisebb hibákat leszámítva, úgy érzem jól szolgáltuk közösségünket.

Ullmann Mihály
SNKÖ elnök